UniBORsitas - egy nap a bor jegyében a Debreceni Egyetemen
A tavalyi igen nagy sikerű Corvinus Egyetemen rendezett, saját generációjukat megcélzó rendezvény nyomán a Junibor tagjai úgy döntöttek, hogy 2010. április 21-én a Debreceni Egyetem lesz a színhelye az idei egyetemi kóstolójuknak.
Kimozdulnak tehát Budapest bűvköréből és a cívis városba látogatva hirdetik a jó bor ügyét az egyetemisták társaságában. A 16 órától kezdődő kerekasztal beszélgetésen a város prominens személyiségei az online média szereplőivel és a fiatal borászokkal vitatják meg, hogy vörösbor kólával keverve valóban az ördögtől származik-e, illetve hogy van-e egyáltalán borkultúrája a fiataloknak.
A botrányszagú előadást követően a Juniborosok illatos boraikat kóstoltatják és jó hangulatú ismerkedéssel igyekeznek megszerettetni az ifjúsággal a magyar borok színét-javát.
Kár lenne kihagyni…
Részt vevő ifjú borászok:
Árvay Angelika, Bolyki János, Dr. Demeter Endre (Demtervin), Frittmann Péter, Gál Péter, Gál Tibor, Gere Andrea, Gere Zsolt, Hernyák Tamás, ifj. Kamocsay Ákos (Maurus), Miklós Csabi, Szepsy Kinga, Jekl Flóra, Kiss Gábor, Prácser Miklós (Erzsébet Pince), Takler András, Willebaumkauff Stefán (Pendits)
Kerekasztal beszélgetés helyszíne: Debreceni Egyetem, Főépület, X. előadó (a beszélgetésen a részvétel ingyenes)
Kóstoló helyszíne: Debreceni Egyetem, Főépület, Díszudvar
A kóstoló ára 4000Ft/fő, diákoknak 2000 Ft/fő (Ne hagyd otthon a diákigazolványodat!)
Nem szeretnél lemaradni az április 21-ei debreceni junibor kóstolóról? Vagy már az etyeki (augusztus 28.) megjelenés is szerepel a naptárodban? 5 szerencsés facebook rajongó jegyet nyerhet. Küldj egy emailt az info@junibor.hu-ra és lehet pont Téged sorsolunk ki…



