Móri borvidék hangulatában, borainak lendületében esszenciálisan benne rejlik a tavasz. Beszélgetésünk apropóját mégsem ez, hanem egy új kezdeményezés, a Pinceügyelet adta, amelynek kapcsán azt a két fiatal helyi borászt kérdeztük, akiknek vezető szerepet tulajdoníthatunk a borvidék széles körű megismertetésében. Kamocsay Ákost és Miklós Csabit elsőként arra kértük, mondják el, miről is szól tulajdonképpen az ügyelet.
Kamocsay
Nincs kategorizálva / Nem érkezett még hozzászólás
Nincs kategorizálva / Nem érkezett még hozzászólás
A móri borvidékkel ismerkedett a Junibor tagsága március 8-án. A délelőtt megrendezett taggyűlés első témája a gyakornoki programunk elméleti részének konkrétumokig csiszolása volt. A szekszárdi FVM DASzK Csapó Dániel középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium és a Junibor együttműködése ugyanis már olyan szintre jutott, hogy a tagság hivatalos szavazatára volt szükség néhány részlettel kapcsolatban a további lépésekhez. A másik fontos téma a következő kóstolónk megszervezése volt. Ennek eredményei egy reményeink szerint sikeres rendezvényen mindenki számára láthatók, hallhatók, és persze érezhetők lesznek.
Kedves házigazdánk, Miklós Csabi közben már nem csak fröccsel, de pálinkával is kínálta a kollektívát, ami ugyan nem veszélyeztette az ülés levezetését, ám bölcsebbnek tűnt előre gondolkodni és rátérni a következő programra: a kóstolóra. Miklós Csabi lendülete és filozófiája a családi pincéről, a barátságról a szülőföldről mindannyiunkat magával ragadott, borai pedig nem csak alátámasztották az elmondottakat, de erősítették is gondolatait. A meglepetések még nem értek véget, Bozóky Péter tovább fűzte a Csabinál hallottakat a Bozóky Pincészetben, miközben folytatta a szép száraz sort, majd megmutatta a borvidék méltatlanul ritkán publikált természetes édes borait is. A töppedt szőlőből és aszúsodott szemekből készült borok gyönyörű savgerinccel egyensúlyozták a komoly maradékcukor-tartalmat, olyan eleganciával, hogy a tokaji Juniborosok is elégedetten és elismerően hümmögtek. Péter a pince muzeális készleteit is erősen amortizálta, amiért nagyon hálásak voltunk neki, reméljük maradt még a tételekből az utánunk jövő generációknak is.
A rossz idő miatt a dűlők megközelíthetetlenek voltak, így csak egy rövid szőlészeti kitérőt tettünk Kamocsay Ákos “munkahelye”, a patinás Lamberg Pince felé vezető úton. A Maurus Borászat tételei tovább színesítették az Ákos gyerekkori barátai által a borvidékről festett képünket: precíz, feszesen igényes, ugyanakkor kézműves borokat kóstoltunk a túra utolsó állomásán is. Kiderült hát, hogy Mór nem csak az ezerjó hazája, de a történelmi borvidék feltámasztására törekvő lelkes, lendületes és tehetséges barátok otthona is. Akik korántsem Don Quijote szerepében tűntek fel: boraikat kóstolva bennünk nem maradt kétség: győzni fognak. S ebből mi is erőt meríthettünk.
A vacsora mellett és az azt követő jó hangulatú beszélgetés során a Junibor tagok friss boraikat mutatták be, ami egy újabb hosszú sor volt, így csak hajnaltájt tértünk nyugovóra. Köszönjük a móriaknak a vendéglátást, és a csodás élményeket, amelyekkel gazdagodtunk. Nagyra nőjetek!
Születési idő: 1976. szeptember 04.
E-mail cím: kamocsay_akos@yahoo.co.uk
Munkahelyek:
Hilltop Neszmély Zrt,
Cuvaison Winery (USA),
Linton Park Winery (SA)
Art Of Wine Kft.







